most muszáj ide leírnom a tegnapi úgynevezett "osztálytalálkozós" élményeimet.
ott kezdődik a probléma, hogy voltunk heten. holott az osztály egyszer 32 fős is volt.mondjuk a szervezésről ne is beszéljünk, amikor faszbukon cseszegeti egymást mindenki, hogy foglaljon asztalt...
mivel többen is lakunk errefelé, együtt mentünk. ugyan még csak nyolc körül volt, de a villamoson kapásból belénk kötött egy "szimpatikus" csapat, de nem voltak épp a helyzet magaslatán.
lényegében semmit se csináltunk, és két perc mulva klikkesedtünk, még így is hogy alig voltunk. az átlag összetétel valahogy így festett:
a különc (természetesen én), a punk, a szomszédsrác,aki semmit se változott, a helyi menő csávó, az izomagy, az utánfutó (nem is az osztályunkba járt, csak eljött), a hű, de nagylány, és a partipicsa.

éljen az osztálytalálkozó. nem hiszem, hogy többször előfordul ilyesmi. az viszont beigazolódott, mennyire nem illek bele ebbe a tipikus tizenéves kategóriába. a "baj" csak az, hogy szerintem ez klassz.

annyira elég volt, hogy beigazolódjanak a sejtéseink, kicsit röhögjünk és felelevenítsük a régi baromságokat, és kicsit komzduljak

hamár ez a nyár se egy olyan nagy durranás. most tudatosult benne, hogy akármennyire nem akarom, az idő telik. és bármennyire jobb a mosatnai osztályom, nem akarok még iskolába menni. semmi értelme. itt akarok lenni, de élni.

az vigasztal csak, hogy megint fúj a szél.