day xviii - a song that you wish you heard on the radio
the beatles - strawberry fields forever

mit fűzzek hozzá? csodás az egész. l

ma voltunk páran rajzolni, mert drága rajztanáromtól kaptunk nyárra kedves kis rajzházit, mégpedig 10 ember 10 állat vázlat és 1 a/2-es nagy nagy munka képében. és hát ugye magától nem jönnek össze ezek a rajzok, kell hozzá bizonyos számú jófej ember, egy régi típusú bérház terasza, árnyék, és sajtos pogácsa.
a feladatunk elkészítése mellett változatos témákat vonultattunk fel, meglestük a szomszédot az ablakból, és a tvájlájt utolsó részéből tartottunk felolvasást, vagyis a legundorítóbban, bénábban megírt szánalmas jeleneten röhögtük.
ezen felbuzdulva elkezdtünk filozofálni, vajon ha kijelentjük, hogy nincs szívverése edvárdnak, akkor hogy a fenébe képes gyereket csinálni? arra jutottunk, hogy valószínűleg árammal működik, és a konnektorban tölti, mint frankenstein.

valamiért fáradt vagyok ahhoz, hogy hosszú és mély irodalmi megfogalmazást képében öntsem szavakba az eseménydús délutánt,  és végtére is, csak egy átlagos, barátos, rajzolós nap volt, habár az egész valahogy olyan jó hangulatban telt, amit nehéz leírni. tudod, az ég vakítóan kék, a felhők vattacukor darabokként úsznak, és kúsznak változatos formákba, a régi ház ontja magából a hőt és az emlékeket, a szél összefújja a hajam, és az ingemet tépi.

annyira mindenképpen jó volt a nap, hogy az iskola rémisztő ténye némiképp elfogadhatóbban hangzik, mégha a tanulást nem is kívánom magamnak. talán ideje lenne rákényszerítenem magam az "ez egy nagyon klassz és különleges év lesz" felfogáshoz.

talán megkönnyítené a nyártól való elszakadást, habár most örömmel szakadok el ezektől az emlékektől. ugyan a nyárnak még nincs vége, s úgy tűnik az utolsó két hét lesz igazi hamisítatlan nyár.
és persze felejthetetlen, bármi is történik.